A nosztalgiát, akár szelektív emlékezetnek is nevezhetnénk. Emlékeinkben, úgy általában és többnyire, ami volt az valahogy mindig jobb volt. Hallottam én már huszonéveseket is nosztalgiázni, de most idősebbekről lesz szó, akik minimum harminc évre visszatekintve nosztalgiáznak, nem különben azokról, akik hallomásaik alapján vadul elítélik (fikázzák) azokat az esztendőket. A hamis nosztalgia gyakori következtetése, miszerint: nahát, akkoriban azért ilyesmi nem történhetett volna meg!
Kezemben tartok egy könyvet, amely Írószemmel címmel az 1980. évi könyvhét hivatalos kiadványaként (a dátum nagyon fontos!) az előző esztendőben (itt-ott) már megjelent szociográfiákat, irodalmi riportokat közölt.
Aki ebből a könyvből akarja felderíteni a hetvenes-nyolcvanas évek magyar valóságát, és nosztalgiázni, vagy ítélkezni (fikázni) akar, az legyen óvatos!
A rövidség okán, nézzük a könyv három írását.
1. A „Gyál köztársaság” című riportból (Bálin B. András) megtudhatjuk, hogy a főváros közeli falu 120 kilométeres úthálózatából mindössze 12 km. aszfaltozott, kevés az iskola, óvoda, bölcsőde, a kutak vize nitrátos, közművesítés még a falu központjában sincs, egy hónap alatt kétszer is betörtek a tanácsházára.
2. Az „Egy család a rendesebbek közül” (Dogossy Katalin) című riport egy faluszéli házban (villany, kerítés nincs) lakó öregasszonyról és négy unokájáról szól, akik csak hébe-hóba járnak iskolába. Füzetük, könyvük nincs, az ötödikes még nem tud írni, ezért áttették a kisegítőbe, amit a népnyelv gyogyónak hív. A nagyobbik (13 éves) lány Pesten csavarog, kocsmák előtt cigarettáért könyörög, akárhová megy, ütik, verik.
3. A „Peremvidéken” (Demszky Gábor) többek között az újpesti önkiszolgáló étterem maradékevőiről, a csövesekről, az alkalmi munkából tengődőkről szól. A maradékevők örök harcot vívnak a leszedőkkel, hogy a mások által tálcán hagyott, egyébként moslékba szánt ételmaradékot megkaparintsák és megegyék. A fizetővendégek pedig a leszedők és maradékevők harcában az előbbiekkel rokonszenveznek.
A kort (és persze saját ifjúságukat) nosztalgiával emlegetők ilyesmikre valahogy nem szívesen emlékeznek. Legalábbis nem emlegetik. A kort gondolkodás nélkül elitélők (fikázók), a sajtószabadság akkori teljes hiányától borzongók pedig alighanem most azon csodálkoznak, hogy pl. Demszky Gábor (jeles korabeli ellenzéki) és mások kegyetlen társadalomkritikáját kötetbe foglalva, az állampárt hivatalos kiadója, a Kossuth Könyvkiadó 26 forintért (könyvhéten kedvezményes fél áron) hozta forgalomba, 1980-ban.
Kérdés: melyik utólagos ítélkezőnek van igazsága? És mi változott kis hazánkban az utóbbi 30 évben?
Kezemben tartok egy könyvet, amely Írószemmel címmel az 1980. évi könyvhét hivatalos kiadványaként (a dátum nagyon fontos!) az előző esztendőben (itt-ott) már megjelent szociográfiákat, irodalmi riportokat közölt.
Aki ebből a könyvből akarja felderíteni a hetvenes-nyolcvanas évek magyar valóságát, és nosztalgiázni, vagy ítélkezni (fikázni) akar, az legyen óvatos!
A rövidség okán, nézzük a könyv három írását.
1. A „Gyál köztársaság” című riportból (Bálin B. András) megtudhatjuk, hogy a főváros közeli falu 120 kilométeres úthálózatából mindössze 12 km. aszfaltozott, kevés az iskola, óvoda, bölcsőde, a kutak vize nitrátos, közművesítés még a falu központjában sincs, egy hónap alatt kétszer is betörtek a tanácsházára.
2. Az „Egy család a rendesebbek közül” (Dogossy Katalin) című riport egy faluszéli házban (villany, kerítés nincs) lakó öregasszonyról és négy unokájáról szól, akik csak hébe-hóba járnak iskolába. Füzetük, könyvük nincs, az ötödikes még nem tud írni, ezért áttették a kisegítőbe, amit a népnyelv gyogyónak hív. A nagyobbik (13 éves) lány Pesten csavarog, kocsmák előtt cigarettáért könyörög, akárhová megy, ütik, verik.
3. A „Peremvidéken” (Demszky Gábor) többek között az újpesti önkiszolgáló étterem maradékevőiről, a csövesekről, az alkalmi munkából tengődőkről szól. A maradékevők örök harcot vívnak a leszedőkkel, hogy a mások által tálcán hagyott, egyébként moslékba szánt ételmaradékot megkaparintsák és megegyék. A fizetővendégek pedig a leszedők és maradékevők harcában az előbbiekkel rokonszenveznek.
A kort (és persze saját ifjúságukat) nosztalgiával emlegetők ilyesmikre valahogy nem szívesen emlékeznek. Legalábbis nem emlegetik. A kort gondolkodás nélkül elitélők (fikázók), a sajtószabadság akkori teljes hiányától borzongók pedig alighanem most azon csodálkoznak, hogy pl. Demszky Gábor (jeles korabeli ellenzéki) és mások kegyetlen társadalomkritikáját kötetbe foglalva, az állampárt hivatalos kiadója, a Kossuth Könyvkiadó 26 forintért (könyvhéten kedvezményes fél áron) hozta forgalomba, 1980-ban.
Kérdés: melyik utólagos ítélkezőnek van igazsága? És mi változott kis hazánkban az utóbbi 30 évben?
0 megjegyzés to Nosztalgia elölről, hátulról